Augusztus 20. Péntek

Hűha… a mai napomat sohasem fogom elfelejteni. Na, akkor kezdjük az elején. Reggel anyu rántottát készített nekem, amit az ágyban fogyaszthattam el. Mivel tegnap bepakoltuk a bútorokat is egy kis tévét betettünk a szobámba, csak egy gond volt, sehogy sem passzolt a szoba színvonalához. A lényeg az hogy elkezdtem nézni az ilyen mesefilmeket, mert más nagyon nem ment benne. Mikor már nem bírtam tovább azt a tevékenységemet, ugyanis Spongyabob elfelejtette a titkos receptet és semmiféleképpen sem jött rá, még Rák Úr segítségével sem, akkor fogtam magam leszaladtam anyához.

-          Anya, ez így nem mehet tovább!- kezdtem idegesen.

-          Mi, kislányom?- nézett rám meghökkenve.

-          Semmi értelmes csatorna nem megy a tévében, arról nem is beszélve, hogy az ágyban fekve jóformán a tévét sem látom, nemhogy azt, ami benne van!

-          Ó! Hát akkor nincs mit tenni!- mosolygott rám, megkönnyebbülten.

-          Ezt hogy érted?- néztem rá még mindig feldúltan.

-          Úgy, hogy itt az ideje a vásárlásnak. Még egyébként sincsenek rendesen felszerelve a szobák. Van egy kis félretett pénzem, arra gondoltam, hogy elmehetnénk vásárolgatni.

-          Na az nagyon jó ötlet lenne! Na és ha már úgyis ott vagyunk, vehetnénk egy pár göncöt is, mert arra szükségem lehet itt fent Budapesten!

-          Persze, de akkor te is hozz egy kis zsebpénzt! Nem fogok ám mindent én állni.- kacsintott rám anyu.

-          Okés, akkor felszaladok, átöltözök és indulhatunk is!- hirtelen feltöltődtem a vásárlás hallatára, és egy kicsit jobban megismerkedek ezzel a várossal.

A délelőttünk nagyon jól telt anyával. Rengeteget nevettünk és jóformán kifosztottuk a boltokat. Mindent megvettünk, amit akartunk. Hatalmas tv-t, díszpárnákat, pokrócokat, díszeket, ruhákat, kiegészítőket, éksereket, egyszóval mindent. Miután hazaértünk hullafáradtan ledőltünk a kanapéra. Már kezdtük élvezni a pihenést amikor hirtelen csengettek. Anya próbált föltápászkodni, de nem igazán ment neki, ezért én mentem ajtót nyitni. Amikor kinéztem egy velem egykorú lány állt a kapuban.

-          Szia!- majd közelebb mentem hozzá és a kaput kinyitva megálltam.

-          Szia! Lili vagyok a szomszédból. Szerintem még nem ismerjük egymást. - kezdte kedvesen a lány.

-           Szerintem se. Engem Hannának hívnak és most költöztünk ide nem régen. - mosolyogtam rá

-          Csak azért jöttem, mert a tesómnak, Dávidnak ma lesz egy koncertje és gondoltam eljöhetnél velünk. Bulizunk egyet meg legalább ismerkedsz egy kicsit a környékkel, meg velünk is.

-          Persze nagyon jó ötletnek tűnik csak meg kell még beszélnem az anyukámmal.

-          Jól van, akkor fél 6-ra csengess be hozzánk. – mutatott a szomszéd házra.

-          Rendben, szia!

-          Szia, és várunk. – majd átsétált a szomszédba.

Mikor beértem elmeséltem anyunak az ötletem és nagyon tetszett neki. Ezután fogtam magam és felmentem készülődni. Hosszú civódás után eldöntöttem, hogy a krémszínű miniszoknyám és a hozzá passzoló csipkés felsőmet vettem fel. Barna csizmaszerű cipőmet vettem fel és a farmer kabátomat. Feldobtam egy egyszerű sminket, ami abból állt, hogy kihúztam a szemem, szempillaspiráloztam és vörös rúzzsal kifestettem a szám. Már indulásra kész is voltam, úgy gondoltam, hogy ez pont megfelelő egy koncertre.  Átsétáltam Liliék házához és becsengettem. Nyílt az ajtó és a barna hajú és zöld szemű nálam pár évvel idősebb fiú szaladt ki és nyitott nekem kaput.

-          Szia! Gyere be, Lili küldött, ő is mindjárt kész van.

-          Oké. –indultam be a kapun.

-          Csak egyenesen. – mosolygott rám a számomra még mindig idegen fiú.

-          Csak megtalálom az ajtót. – szóltam vissza neki.

-          Jól van, csak úgy láttam kicsit bizonytalan vagy. – kacsintott rám pimaszul.

-          Jó inkább fejezzük ezt be. Te már nem készülődsz?

-          Nem én már így megyek, ahogy vagyok, de látnád a kisöcsém, teljes lázban ég. – röhögött fel jóízűen.

-          Jaj szegény, ennyire izgul? – mosolyodtam el én is.

-          Hát igen, az első nagy fellépés.

-          Érthető a dolog.

A beszélgetés végére beértünk a házba és Lili már tűkön ült, de még várta a testvérét.

-          Na, sikerült bekísérned Hannát? –kérdezte Lili.

-          Igen, tényleg be sem mutatkoztam, milyen udvariatlan vagyok. A nevem Bence és most már tudom, hogy téged Hannának hívnak.  

-          Igen. –és elmélyültem gyönyörű szép zöld szemében.

-          Készen vagy már Ádám? –kiabált Lili.

-          Igen! Mehetünk. –jött elő a szobából az eszméletlenül jóképű Ádám.

-          Szia! –köszöntem neki- Hanna a nevem és a szomszéd lány vagyok.

-          Szia! Na akkor induljunk. –felkapta gitártokját és kiléptünk a házból, mind a négyen.

Lili épp Ádámmal veszekedett, hogy már mindenki ott van a koncert bejáratánál, nem fogunk bejutni, mire Ádám kissé nagyképűen visszaszólt neki, hogy nélküle úgysem tudják elkezdeni a koncertet. Ebben igaza is volt. Én pedig a hátuk mögött sétáltam Bencével, amikor így szólt:

-          Jól elvannak.

-          Ők mindig ennyit veszekednek? –kérdeztem

-          Hát általában igen.

-          És hogy bírod?

-          Néha én is beszállok a vitába, néha pedig, hagyom őket, mert nincs energiám a veszekedésre.

-          És nem szokták mondani, hogy tegyél igazságot közöttük?

-          Dehogynem! Mindig az a vége. –mosolygott rám olyan aranyosan, ahogyan én még nem láttam egy fiút sem.

-          Áhh. Értem. –sütöttem le a szemem.

-          Nézd! Oda is értünk.

-          Juj, tényleg nagyon sokan állnak sorba. –húztam el a szám.

-          Szeretnéd, hogy megoldjam? –kacsintott rám Bence.

-          Hát, nem lenne rossz.

Bence máris intézkedésbe kezdett, mi pedig ott maradtunk hárman. Ádám a szeme sarkából rám nézett.

-          Teljesen belehabarodtál?

-          Hogy mondod? –eszméltem föl a Bence bámulásából.

-          Nem, dehogyis.

-          Látom rajtad. –majd elővette telefonját és elkezdett valamit pötyögni rajta.

-          Mindjárt itt van Dávid. –szólalt meg végül. –Ismered?

-          Hát, igen, mert amikor tegnap szálltam ki a kocsiból ő éppen hazafelé tartott tőletek.

-          Értem.

Ezután bementünk a kapukon Ádám felment a színpadra és elkezdődött a koncert. Bence elment inni a haverjaival a standokhoz. Én pedig Lilivel és barátival voltam. Nagyon jó volt a koncert Ádám eszméletlenül jól gitározik és az énekes pedig Dávid volt. Nagyon jó volt, Ádám vagy kétszer rám is nézett a gitározás közben, de azok a pillantások tele voltak méreggel. Lehet, hogy erre az is rátett, hogy Bence mindig ott volt a közelemben, de nem tudhatom biztosan. Dávid pedig nagyon jó énekes, nem gondoltam volna róla, nagyon tetszett az egész koncert, de anyu már 11 felé hívott is, hogy ideje hazajönni. Mivel Lilit sem engedték tovább ketten elindultunk haza. Egész úton beszélgettünk és tényleg nagyon jól éreztem magam. Amikor a kapunkhoz értem elköszöntem Lilitől aztán bementem. Anyunak mindent részletesen elmeséltem aztán bedőltem az ágyba és tévénézés közben elaludtam. Nagyon jó volt ez a nap.

Augusztus 19. Csütörtök

A mai napom nagyon érdekesre sikeredett, mivel reggel egy nagy, hófehér helységben ébredtem. Rajtam kívül egy franciaágy ( amin feküdtem ), két ajtó és egy hatalmas ablak, meg az alatta lévő radiátor foglalt helyet. Eléggé meglepődtem, azt hittem, hogy csak álmodom. Ám amikor a tőlem jobbra eső ajtóhoz sétáltam, rádöbbentem, hogy minden teljesen valóságos. Lefelé vezetett egy lépcső, és aminek végén anyuval találtam szembe magam, aki éppen narancs sárgára festette a nappalinkat.

-          -Szia anya! – szólítottam meg, mert a nagy zene hallgatás közben nem vette észre a jelenlétem.

-          -Áh! Végre! Jó reggelt kicsim! – mosolyodott el. – Ne kérdezz semmit! Miután végeztem mindent elmesélek neked részletesen. Addig pedig reggelizz meg! Kint áll az udvaron a kocsink, idefelé jövet beugrottam a pékségbe.

-          -Úúú! Köszönöm anyu! Szeretlek! És hol találom a bejárati ajtót? –kérdeztem

-          -Menj végig azon a folyosón és a végén megtalálod. A kocsi kulcs pedig a konyhában van az asztalon.

Az éhségtől nem gondolkodtam, és pizsamában sétáltam ki az utcára. Miután megpillantottam a szomszéd kapuban valószínűleg éppen az egyik barátjával beszélgető nagyon helyes fiút, rögtön beszaladtam a kocsiba és reméltem, hogy nem vettek észre. Miután az autóban elfogyasztottam a reggeli kakaós kalácsom és a kávém, besétáltam anyuhoz. Ám miközben az autót igyekeztem bezárni egy rövid, szőke hajú, számomra idegen fiú állt előttem.

-          Öhm! Szia! –próbáltam viszonylag normálisan mosolyogni.

-          Szia! Te voltál az előbb az az ismeretlen lány? –röhögött fel.

-          Hát, igen. Most költöztünk ide. –majd kínosan elpirulva lehajtottam a fejem.

-          Semmi baj, én is éppen az egyik barátomnál voltam, aki itt lakik a szomszédotokban. Egyébként Ádámnak hívják, nagyon izgul a holnapi koncertje miatt, ezért jöttem megnyugtatni egy kicsit.

-          Értem, hát én most megyek és felöltözök valami rendes ruhába. Szia. –integettem el tőle.

-          Szia! És hogy is hívnak? –kiabált utánam.

-          Hanna! És téged?

-          Dávid! Örültem a találkozásnak!

-          Én is! – intett és tovább sétált.

Visszasétáltam anyuhoz, aki már végzett is a festéssel, és éppen kávézott. Már nekem is előkészített egy széket.  Odasétáltam, majd leültem mellé.

-          Tudod kislányom, már régóta terveztük ezt a költözést. Nem bírtam már tovább apáddal. Te is tudod, hogy mennyire megváltozott, mióta elutazott arra a pár hétre. Lehet hogy van valakije. Persze akármikor találkozhatsz vele, feltéve ha az eddigiek után akarsz, mivel az édesapád. De örülnék, ha nem tudná, hogy hol lakunk. Tudod mire képes. Én már kihevertem ezt. Nagyon sokat sírtam miatta, rengeteget veszekedtünk az utóbbi időben. A első gimnáziumi éved katasztrófa volt, akár a jegyeidet vagy a lelki fájdalmaidat nézve. Nem volt más választásom.

-          Tudom anya. Jól tetted. Már én sem bírtam nézni amit veled tett. Még egyenlőre nem nagyon szeretnék vele találkozni, esetleg később. - simítottam meg a karját - Igen, az első évem nem volt túlzottan kellemes, de már mindegy. A lényeg, hogy távol vagyunk apától, és semmi bajunk sem lesz. Megoldjuk majd ezt az egészet.

-          Kislányom! Csak hogy tisztázzuk a dolgokat. Azért jártam el otthonról, mert másodállásban dolgoztam egy jól fizető cégnél. Legutóbb amikor megláttál engem azzal a férfival, az a főnököm volt. Akkor közöltem, hogy mától nem dolgozhatom az ő cégüknél. Semmi rosszat nem tettem. A váló keresetet már beadtam. A végén remélem, hogy minden jóra fordul majd, emiatt ne aggódj.

-          Nem aggódom anyu! Amíg veled vagyok nem! –mosolyodtam el biztatóan.

-          Rendben van kicsim! Most menj, van egy meglepetésem a szobádban. Van egy titokzatos ajtó. – majd kacsintott egyet.

Felsétáltam a szobámba és közben az anyuval való beszélgetésünkön gondolkodtam. Tényleg remélem, hogy minden jó lesz. Felértem a szobámba, majd kinyitottam a bal oldali ajtót. Ott rejtőzött az óriási saját fürdőszobám. Eszméletlenül tetszett. Mindennel fel volt szerelve és már alig vártam, hogy a cuccaimat is kipakolhassam. Egy luxusszálló fürdőjével ért fel. Minden volt benne amire csak szükségem lehet. Tusolókabin, hatalmas kád, mosógép, radiátor, tükör, polcok. Miután kigyönyörködtem magam, leszaladtam anyuhoz.

-          Imádlak anyu! Ez egyszerűen fantasztikus! –ugráltam anyát ölelgetve.

-          Jó-jó kicsim! Én is imádlak, de megjöttek a bútorszállítók!

-          Oh! Bocsi, menj csak! – engedtem el.

Még a délután folyamán lefestettük a szobák falait is, ezeket hagytuk utoljára. Az anya szobája bordó lett, szép falmatricákkal, az enyém pedig lila. Ez a kedvenc színem, és nekem is vettünk matricákat, ami nagyon jól mutat majd a falamon. A szekrények is hollófekete fából készültek, ami hangulatos látványt nyújt a fallal. Nagyon szeretem a szobámat, és ezt az egész új életet. Este felé kipakoltam a szekrényekbe, a fürdőszobába, szóval berendezkedtem. 10-re végeztem is, majd elővettem a laptopom és felnéztem Facebookra. Üzentem a „barátaimnak”, hogy már nem találkozhatnak velem, de majd néha összefuthatnánk, és az egyik barátnőm fel is hívott. Az egyetlen igaz barátnőm, akit Leilának hívnak. Ő nem Magyarországon él, hanem Amerikában. Általánosban ismerkedtünk össze, és nagyon jó barátnők lettünk. Sírógörccsel küszködve elmondtam neki, hogy mi történt. Ő az egyetlen aki megért engem. Sikerült feldobnia, hiszen írta, hogy így legalább közelebb vagyunk egymáshoz. Majd elköszöntünk. Engedtem magamnak vizet a kádba, jó habosat, majd beindítottam egy számot és bőgtem. Rihanna- Stay című száma mindig megsirat. Éjfél körül sikerült elaludnom. Alig vártam az újabb napot.