Augusztus 19. Csütörtök

A mai napom nagyon érdekesre sikeredett, mivel reggel egy nagy, hófehér helységben ébredtem. Rajtam kívül egy franciaágy ( amin feküdtem ), két ajtó és egy hatalmas ablak, meg az alatta lévő radiátor foglalt helyet. Eléggé meglepődtem, azt hittem, hogy csak álmodom. Ám amikor a tőlem jobbra eső ajtóhoz sétáltam, rádöbbentem, hogy minden teljesen valóságos. Lefelé vezetett egy lépcső, és aminek végén anyuval találtam szembe magam, aki éppen narancs sárgára festette a nappalinkat.

-          -Szia anya! – szólítottam meg, mert a nagy zene hallgatás közben nem vette észre a jelenlétem.

-          -Áh! Végre! Jó reggelt kicsim! – mosolyodott el. – Ne kérdezz semmit! Miután végeztem mindent elmesélek neked részletesen. Addig pedig reggelizz meg! Kint áll az udvaron a kocsink, idefelé jövet beugrottam a pékségbe.

-          -Úúú! Köszönöm anyu! Szeretlek! És hol találom a bejárati ajtót? –kérdeztem

-          -Menj végig azon a folyosón és a végén megtalálod. A kocsi kulcs pedig a konyhában van az asztalon.

Az éhségtől nem gondolkodtam, és pizsamában sétáltam ki az utcára. Miután megpillantottam a szomszéd kapuban valószínűleg éppen az egyik barátjával beszélgető nagyon helyes fiút, rögtön beszaladtam a kocsiba és reméltem, hogy nem vettek észre. Miután az autóban elfogyasztottam a reggeli kakaós kalácsom és a kávém, besétáltam anyuhoz. Ám miközben az autót igyekeztem bezárni egy rövid, szőke hajú, számomra idegen fiú állt előttem.

-          Öhm! Szia! –próbáltam viszonylag normálisan mosolyogni.

-          Szia! Te voltál az előbb az az ismeretlen lány? –röhögött fel.

-          Hát, igen. Most költöztünk ide. –majd kínosan elpirulva lehajtottam a fejem.

-          Semmi baj, én is éppen az egyik barátomnál voltam, aki itt lakik a szomszédotokban. Egyébként Ádámnak hívják, nagyon izgul a holnapi koncertje miatt, ezért jöttem megnyugtatni egy kicsit.

-          Értem, hát én most megyek és felöltözök valami rendes ruhába. Szia. –integettem el tőle.

-          Szia! És hogy is hívnak? –kiabált utánam.

-          Hanna! És téged?

-          Dávid! Örültem a találkozásnak!

-          Én is! – intett és tovább sétált.

Visszasétáltam anyuhoz, aki már végzett is a festéssel, és éppen kávézott. Már nekem is előkészített egy széket.  Odasétáltam, majd leültem mellé.

-          Tudod kislányom, már régóta terveztük ezt a költözést. Nem bírtam már tovább apáddal. Te is tudod, hogy mennyire megváltozott, mióta elutazott arra a pár hétre. Lehet hogy van valakije. Persze akármikor találkozhatsz vele, feltéve ha az eddigiek után akarsz, mivel az édesapád. De örülnék, ha nem tudná, hogy hol lakunk. Tudod mire képes. Én már kihevertem ezt. Nagyon sokat sírtam miatta, rengeteget veszekedtünk az utóbbi időben. A első gimnáziumi éved katasztrófa volt, akár a jegyeidet vagy a lelki fájdalmaidat nézve. Nem volt más választásom.

-          Tudom anya. Jól tetted. Már én sem bírtam nézni amit veled tett. Még egyenlőre nem nagyon szeretnék vele találkozni, esetleg később. - simítottam meg a karját - Igen, az első évem nem volt túlzottan kellemes, de már mindegy. A lényeg, hogy távol vagyunk apától, és semmi bajunk sem lesz. Megoldjuk majd ezt az egészet.

-          Kislányom! Csak hogy tisztázzuk a dolgokat. Azért jártam el otthonról, mert másodállásban dolgoztam egy jól fizető cégnél. Legutóbb amikor megláttál engem azzal a férfival, az a főnököm volt. Akkor közöltem, hogy mától nem dolgozhatom az ő cégüknél. Semmi rosszat nem tettem. A váló keresetet már beadtam. A végén remélem, hogy minden jóra fordul majd, emiatt ne aggódj.

-          Nem aggódom anyu! Amíg veled vagyok nem! –mosolyodtam el biztatóan.

-          Rendben van kicsim! Most menj, van egy meglepetésem a szobádban. Van egy titokzatos ajtó. – majd kacsintott egyet.

Felsétáltam a szobámba és közben az anyuval való beszélgetésünkön gondolkodtam. Tényleg remélem, hogy minden jó lesz. Felértem a szobámba, majd kinyitottam a bal oldali ajtót. Ott rejtőzött az óriási saját fürdőszobám. Eszméletlenül tetszett. Mindennel fel volt szerelve és már alig vártam, hogy a cuccaimat is kipakolhassam. Egy luxusszálló fürdőjével ért fel. Minden volt benne amire csak szükségem lehet. Tusolókabin, hatalmas kád, mosógép, radiátor, tükör, polcok. Miután kigyönyörködtem magam, leszaladtam anyuhoz.

-          Imádlak anyu! Ez egyszerűen fantasztikus! –ugráltam anyát ölelgetve.

-          Jó-jó kicsim! Én is imádlak, de megjöttek a bútorszállítók!

-          Oh! Bocsi, menj csak! – engedtem el.

Még a délután folyamán lefestettük a szobák falait is, ezeket hagytuk utoljára. Az anya szobája bordó lett, szép falmatricákkal, az enyém pedig lila. Ez a kedvenc színem, és nekem is vettünk matricákat, ami nagyon jól mutat majd a falamon. A szekrények is hollófekete fából készültek, ami hangulatos látványt nyújt a fallal. Nagyon szeretem a szobámat, és ezt az egész új életet. Este felé kipakoltam a szekrényekbe, a fürdőszobába, szóval berendezkedtem. 10-re végeztem is, majd elővettem a laptopom és felnéztem Facebookra. Üzentem a „barátaimnak”, hogy már nem találkozhatnak velem, de majd néha összefuthatnánk, és az egyik barátnőm fel is hívott. Az egyetlen igaz barátnőm, akit Leilának hívnak. Ő nem Magyarországon él, hanem Amerikában. Általánosban ismerkedtünk össze, és nagyon jó barátnők lettünk. Sírógörccsel küszködve elmondtam neki, hogy mi történt. Ő az egyetlen aki megért engem. Sikerült feldobnia, hiszen írta, hogy így legalább közelebb vagyunk egymáshoz. Majd elköszöntünk. Engedtem magamnak vizet a kádba, jó habosat, majd beindítottam egy számot és bőgtem. Rihanna- Stay című száma mindig megsirat. Éjfél körül sikerült elaludnom. Alig vártam az újabb napot.